Carl Schuberth kőszegi városképe, 1808.

1808-ban a kőszegi ács céh a kőszegi Rajziskola tanárával új, nyomtatott mesterlevél mintát készíttetett, melynek fejlécére a várost ábrázoló rézmetszet került.
1808-ban a kőszegi ács céh a kőszegi Rajziskola tanárával új, nyomtatott mesterlevél mintát készíttetett, melynek fejlécére a várost ábrázoló rézmetszet került.

A 18. században elterjedt szokásnak megfelelően a magyar, így a kőszegi iparosok is áttértek a sokszorosítható, díszített céhiratokra, melyekkel a korábban kézzel írott iratokat váltották ki. A kőszegi mesterlevél igényes keretdíszével, illetve az ábrázolt részletek pontosságával kiemelkedik a kor nyomtatott okmányai közül.

Alul középen, keretbe foglalva a felirat: „Aufgenommen und gezeichnet worden von Carl Schuberth Zeichenmeister” és az évszám, 1808, két oldalt, ketté bontva olvasható. A lapon körbefutó, gazdag keretdíszt mestere párkányhoz hasonlatos tagozatokkal, a korszakban divatos klasszicizáló késő barokk építészeti motívumokból alkotta meg. A felső sáv közepén kapott helyet a Habsburg-ház pálmalevelekkel díszített, koronás címere. Az I. Ferenc osztrák császár és magyar király monogramját viselő kétfejű sas nyakában az aranygyapjas rend látható. Alatta a felirat: „Kön.[igliche] Fr.[eistadt] GÜNSZ.”, míg a bal sarokban a magyar királyság, a jobb sarokban pedig Kőszeg város címere látható. A hazai városképek tekintetében egyedülálló, hogy a császári címert középre helyezték, ami a polgárság hagyományos Habsburg-hűségét hangsúlyozza.

A mesterlevél készítője, a mérnöki képzettségű Carl Schuberth a bécsi akadémián végzett, 1798-ban érkezett Kőszegre és nemcsak az ekkor alapított Rajziskola tanári, de a városi mérnök feladatait is ellátta. A metszeten a város hátterét a nyugati oldalon lévő hegyek adják. A szimmetrikus elrendezésen túl a metszet jelentősége, hogy az épületek ábrázolásai a legapróbb részletekig hitelesnek vehetők. Így a metszet képzőművészeti értéke mellett, jelentős történeti, művészettörténeti és építészeti forrás is.

Látványosság adatok

Város: Kőszeg
Megye: Vas
Cím: 9730 Kőszeg, Rajnis utca 9.
Koordináták: 47.388889 16.540833
Megtekintés időtartama: 20 perc
Korosztály: minden korosztály
Árak: http://www.koszegimuzeumok.hu/latogatoi-informaciok/nyitvatartas-belepojegy-arak#jegy