Kelcz-Adelffy Árvaház

Az árvaház az Arany Korona szálló helyére épült 1749-ben, 1781-ben a városfalak felhasználásával bővítették. Hefele Menyhért fejezte be a munkálatokat.
A kőszegi konvertita árvaházat 1741-ben alapították, az első katolikus árvaház az országban, két évtizeddel később követték hasonlók Selmecen, Sopronban, Nagyszombatban, később Nagyváradon, Veszprémben, Kolozsvárott és Vácott. Európai léptékkel mérve is igen korán alakult, az osztrák tartományokban csak két évvel később, 1743-ban alapítottak hasonló intézményt, Bécsben pedig 1766-ban nyitották meg az árvaházat.
A szülői felügyelet nélkül élő, magukra maradt vagy félárva gyermekek a 18. században kaptak kiemelt figyelmet, Mária Terézia uralkodása idején birodalom-szerte egymás után alakultak az árvaházak. Kőszeg élen járt, hiszen Szvetics József főbíró kezdeményezésére a városvezetés egyértelműen kifejezte, hogy fontosnak tartja a protestáns gyermekek katolikus hitre térítését, és ezért áldozatot is hajlandó hozni. Azt is mondhatjuk, az árvaház megalapítása a katolikus–protestáns vallási háborúskodás egyik fontos állomása.
A sikeres alapítás több támogatót is az intézmény mellé állított, közéjük tartozott a Szvetics Józseffel rokonságban álló Kelcz Imre jezsuita misszionárius, aki határozottan kiállt a kezdeményezés mellett, sőt az eredetieket nagyobb szabású tervekkel cserélte fel. Új épületben képzelte el az árvaház működését, és a kőszegi születésű árvák mellett egész Vas vármegyéből be akart fogadni rászoruló gyermekeket. A jezsuita rend ekkoriban gimnáziumot működtetett Kőszegen, ezért a jezsuiták a hittérítési mellett oktatási szempontból is ideális választásnak tűntek az árvaház vezetésére. Elsősorban a polgárok elhagyott gyermekeit várták, ha ők nem tették ki a létszámot, bekerülhettek az alsóbb osztályok, a „kapások” (földművesek) árvái is. A nemes származású növendékek a koszt és ruházat tekintetében jobb elbánásban részesültek, de a tanulásban nem számított a származás, csak a tehetség. A felvételért folyamodó, kérelmező levelekből látszik, hogy a jelentkezők száma meghaladta a rendelkezésre álló helyek számát, s az is világos, sokak számára a továbbtanulás egyetlen esélyét az árvaház jelentette. A tehetségre nagy gondot fordítottak a tanítók, a kiemelkedő képességű fiúkat továbbtanulásra ösztönözték, a többiek számára lehetővé tették, hogy kitanuljanak valamilyen kedvük szerint választott mesterséget.