A római katolikus templomok mentén Zalaegerszegen

Zalaegerszeg mai közigazgatási területén összesen tizenegy templom található: egy evangélikus, egy református és kilenc római katolikus.
Zalaegerszeg mai közigazgatási területén összesen tizenegy templom található: egy evangélikus, egy református és kilenc római katolikus.
Zalaegerszeg mai közigazgatási területén összesen tizenegy templom található: egy evangélikus, egy református és kilenc római katolikus. A belvárosban egy katolikus templomra bukkanhatunk, a többit a Zalaegerszeg egyéb városrészeiben kereshetjük fel – bejárásukhoz kerékpár, tömegközlekedési eszköz vagy autó ajánlott. Javasolt útvonal: Csácsbozsok – Botfa – Zalabesenyő – belváros – Ola – Andráshida – Kertváros – Bazita.

SZENT SEBESTYÉN TEMPLOM (CSÁCSBOZSOK)
Zalaegerszeg négy plébániája közül egy a csácsbozsoki városrészben működik, ott, ahol a Szent Sebestyén tiszteletére keresztelt templomot is megtaláljuk a dimbek-dombok és a szőlőhegyek között. Csács templomát is korán, még a román korban – 1330 körül – építették. Érdekesség, hogy az 1532-es tűzvész nyomait az 1975-77-es restaurálás során megtalálták, ugyanúgy, mint azt a barokk freskót, melyet az idők folyamán lemeszeltek. Az előkerült falfestmény egy másik évszázadba, egész pontosan 1741-be vezet bennünket, amikor is a török pusztítást követően újjáépítették a csácsi istenházát.
(Csács és Bozsok 1888-ban egyesült, Csácsbozsok 1963 óta részese Zalaegerszeg életének.)

MÁRIA SZENT NEVE TEMPLOM (BOTFA)
Időben 1796-ba utazunk, térben pedig Botfára, ahol felszentelték a Mária Szent Neve templomot, közvetlenül a hangulatos Erdődy-Hüvös kastély szomszédságában. Az is megérne egy kutatást, hol található más megyeszékhelyeken olyan városrész, ahol kastély és templom ily’ harmonikus egységet alkot. Azért is fontos ezt hangsúlyozni, mert Botfa szerves részét képezni a vallási turizmusnak, ugyanis a Mária Út itt éri el Zalaegerszeget – a bázis pedig nem más, mint a zarándokszállásként (is) működő Mindszenty Ifjúsági Ház.
(Botfa 1981-ben csatlakozott Zalaegerszeghez.)