A Belső püspökkertet természetes mélyedésben, egy elsimított lősszakadékból alakították ki. Természetes talaja az egyik oldalon szikla, a másik felén agyagos termőföld volt. Itt húzódott az a völgy, amit évszázadokig régi magyar néven aszó-ként ismertek, majd városi szakaszát 1884-től Ördögároknak hívtak. Fontos vízlevezető szerepet töltött be, ugyanis a felsőörsi és szentkirályszabadjai országutak közötti lősz-fennsíkról lezúduló, néha hatalmas víztömeget a Kaszavölgy vezette a város irányába, amely az Erzsébet ligetben találkozott a Bezerédi-árokkal. Az Ördögároknak nevezett természetes vízfolyás a Külső püspökkerten (ma Pannon Egyetem), majd a Belső-püspökkerten (ma színházkert) át a valamikori Irgalmas Nővérek Kolostorának (ma Padányi Gimnázium) kertjén át vezetett le az Anna-térig, majd tovább a Jókai utca alatt húzódó völgyben érte el a Sédet. A Belső püspökkert másik sajátossága az, hogy szintje – mint az mai is látható – az utca szintjénél mélyebben terült el, és abba kőlépcsőkön lehetett lemenni. Kezdetben csupán egy, majd még két lépcső vezetett az idegenek elől elzárt kertbe.
A belső püspökkert kialakítását Padányi Bíró Márton (1693–1762) veszprémi püspöknek köszönhetjük, aki a 18. század közepén kitartó munkával és nagy ráfordítással a helyi viszonyokhoz képest pompás kertet hozott létre Veszprém déli részén. Bíró Márton emblematikus alakja volt az egyházmegye török utáni újjáépítésének. A legfőbb érdemének tartott egyházszervezése mellett jelentős gazdaságszervező és építő munkát végzett, barokk egyénisége, udvartartása új irányt jelentett puritán elődeihez (a pálos gr. Esterházy Imre és Acsády Ignáchoz) képest. Nyitráról, Nagyszombatból és Pozsonyból hozta magával azt a stílust és életet, amit tanulmányi során, majd az 1741. és 1752. évi pozsonyi országgyűlési követként a püspöki udvarokban látott és megszeretett.Padányi Bíró Márton az 1740-es évektől apránként vásárolta meg a püspöki fogadó és a Kálvária-domb közötti területet, amelynek egyesítése után ezer szekérre való földdel egyenlíttette ki a mélyedést. A kertvásárlásáról a püspök az 1752-ben és 1758-ban Rómába küldött jelentéseiben is megemlékezett, amelyben leírta, hogy területet kőkerítéssel vették körül, amelynek négy sarkára egy-egy zsindellyel fedett, vörösre festett tornyot építettek (amelyből kettő ma is látható).
A püspökkert konyhai zöldségesét és gyümölcsfását a díszkerttől a 19. században négy zsindelyes, boltíves rotundella választotta el. A díszített építményeket pihenésre, madarak tartására, szórakozásra használták. A parkrész eredeti kialakítása a labirintussal, a díszkertet átszelő alleval a 20. század közepéig érintetlenül maradt. Ma színházkert néven, közparkként funkcionál.
A belső püspökkert a püspökség veszprémi uradalmának központja itt volt. Ezt épületek is jelezték. A püspökkert a birtokot irányító ispán és a kertész lakhelye is volt. Az új jószágkormányzósági épületét Schmahl Henrik (1846–1912), a neves építész tervezte 1899-ben, s rá egy évre a befejezéshez közeledett a díszes palota. A díszes neogót palota egyediségét emeli a belekombinált, régi időkből fennmaradt henger alakú kerti tornyok. Eredeti formáját az északnyugati építmény őrizte meg leginkább: magas, hegyes, fazsindelyes sisakfedél tüskés buzogánnyal. A kormányzói palota főkupoláján a város neves személyeinek terrakotta mellszobrát helyezték el. A magasból szemléli a 21. század eleji nagy forgalmat „a nyájas kormányzó és a kis Tóni” (Rainprecht Antal és fia), „a monoklis főispán” (dr. Fenyvessy Ferenc), „a mérges bajuszú polgármester” (Szeglethy György) és „a szelíd tekintetű törvényszéki elnök” (Csenkey Géza). A volt püspöki jószágkormányzósági palota1968-tól az Eötvös Károly Megyei Könyvtár otthona lett. Az épület mai formáját a két évig tartó felújítás és bővítés után, 1999-ben nyerte el.
