Veszprém, a nyelvészek városa

A séta során bemutatásra kerülő korszakok és jeles személyiségek:
A barokk idők jeles püspöke, Padányi Biró Márton (1696–1762) nem csupán az egyházszervezésben, a zenei élet megteremtésben jeleskedett, hanem magyar nyelvű prédikációival is mintát szolgáltatott.
Itt tanárkodott Révai Miklós (1750–1807), a magyar nyelvtudomány egyik megteremtője. Verseghy Ferenc (1757–1822) pedig a Veszprémben megjelent első magyar nyelvű katolikus folyóirat főmunkatársa volt. Mint írta: „Veszprém az én életemnek legszebb epocháját kezdi”. – Horváth János (1769–1835) e lap köré Veszprémi Tudós Társaságot szervezett, mely a Magyar Tudományos Akadémia egyik elődje volt.
Veszprém már a 19. század első évtizedeiben egyike volt azoknak a kulturális szigeteknek, melyek, ha némi késéssel is, de átvették, visszhangozták Európa szellemi törekvéseit. A Veszprémhez, az (egyház)megyéhez kötődő írók, költők, papok a majd egy évszázadot felölelő nyelvújítási mozgalomban – amely a magyar nyelv történetének eseményekben és eredményekben egyik legmozgalmasabb korszaka volt –, igen jelentős szerepet játszottak. A ránk maradt szövegeket megismerve joggal állíthatjuk, hogy a nyelvújítási centrum, Széphalom ellenpólusa – Veszprém volt.
A kétszáz éve, 1813-ban Veszprémben megjelent Mondolat jelentősége elsősorban abban áll, hogy egy olyan országos vitát indított el, mely a végső soron a nyelvújítás dilemmáinak tárgyilagos és józan mérlegeléséhez vezetett.
Takáts Sándor, a neves művelődéstörténész így ír a város szerepéről (1890): „A múlt század elején Veszprém, irodalomtörténeti szempontból, igen nevezetes hely volt. Kazinczy legerősebb ellenfelei e kis városban szoktak összegyűlni, s innét intézték újításai ellen a támadásokat… Rövid idő alatt egyesítették zászlójuk alatt a dunántúli írók legtöbbjét, kik habár nem is laktak mind Veszprémben, de sokszor találkoztak és sűrűn leveleztek egymással. ”
A Veszprémben – Dicshalomban – megjelent Mondolat, a „fertelmes pasquill” kis kötete pedig az elmúlt két évszázadban a nyelvújítás, illetve a Kazinczy elleni támadások szimbólumává vált, noha ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy ez a mű hatásának durva leegyszerűsítése, miként az ortológus-neológus szembeállítás is az. Megjelenésekor vízválasztónak bizonyult: a nyelvvel kapcsolatos közbeszéd fókuszpontjába került, országszerte hevesen vitatták.
1807-ben, Pápay Sámuel tollából, városunkban jelent meg – Pest vármegye után az országban másodikként – a közigazgatás nyelvét magyarrá formáló szótár. Ugyancsak ő írta az első rendszeres magyar irodalomtörténetet (A magyar literatúra esmérete, Veszprém, 1808).
Veszprémben született a magyar nyelvészet egyik legkiválóbb művelője, Simonyi Zsigmond (1853–1919): számos szakkönyv írója, a Magyar Nyelvőr szerkesztője.
Városunkban élt Zsoldos Ignác (1803–1885), a magyar jogi szaknyelv egyik megteremtője, továbbá Nagy J. Béla (1884–1967) a Magyarosan című nyelvművelő folyóirat (1932–1949) szerkesztője.
Veszpréminek vallotta magát Lőrincze Lajos (1915–1993), az évtizedekig hallható Édes anyanyelvünk rádióműsor szerkesztője. És végezetül ne feledkezzünk el a Pannon Egyetem napjainkban alkotó nyelvészeiről sem.
A tematikus séta az ő munkásságukat ismerteti meg korabeli helyszínek bejárása közben.