Evangélikus templom és gyülekezet Veszprémben

A veszprémi evangélikusok közössége a 18. század végén vetette meg a lábát a vásárállási dombon, a mai Kossuth Lajos utcán. 1797. május 31-én vásároltak meg itt két házat, ahol a paplakot és az iskolát helyezték el. Az akkor 147 fős gyülekezetnek a Buhim völgyi utcában volt az imaháza, amit Fejér Ferenc ajánlott fel 1785-ben a közösségnek, de az egy pajta formájú fészer volt és nem jelentett hosszútávú megoldást a közösségnek. A helybeli mesteremberekből (mészárosok, molnárok, csapók, gombosok, takácsok, csizmadiák, faragók, fazekasok) és kereskedőkből álló közösség építkezésben gondolkodott. Gyűjtést kezdtek saját tagjai és a környező (nagyvázsonyi és várpalotai) gyülekezetek között, kölcsönt vettek fel és a megvásárolt telken, a paplak mellett 1798. május 8-án ünnepélyes alapkőletétellel elkezték az építkezést. Három hónap alatt, augusztus 15-re elkészült a templom, a belső berendezéséből a lelkészi pad, a karzat és a szószék.
A 19. században számban gyarapodott és társadalmi összetételében is színesedett a veszprémi evangélikusok közössége. Az 1890-es években a város 13500 fős lakosságából 234 volt evangélikus és a veszprémi gyülekezethez még 24 leányegyház tartozott (Szentgáltól Balatonfüredig), így a gyülekezet összlétszáma 411 fő volt. Tagjaik között volt közbirtokos, ügyvéd, kereskedő, iparos, vasutas, és napszámos, minden társadalmi rétegből. Olyan személyiségek „szolgálták becsületből” munkájukkal és kapcsolataikkal az egyházat, mint Dr. Purgly Sándor, Dr. Barcza Kálmán ügyész, Scholcz Antal és Komjáthy Lajos, az evangélikus polgármester.
A templom nagyobb tatarozása a 18. századi felépítés után csak 1886-ban történt meg Horváth Dezső lelkész szolgálata (1883–1914) idején, de alig hét évvel a nagy tatarozás után, 1893-ban a hatalmas cserháti tűzvész elérte a templomot s az evangélikus egyház épületeit. A templom, iskola, paplak és a bérházak tetőzete leégett, 1893. április 14-én délután a templom magas oromfala is beomlott. A gyülekezetnek 10.000 forintot meghaladó kára keletkezett. A károk helyreállítása hamarosan megtörtént, de ezalapvetően megváltoztatta a templom arculatát. A munkával Csomay Kálmán építészt bízták meg, aki egy vasbeton szerkezetű nyolcszögletű tornyot tervezett az egyhajós templom elé. Az átépítésnek köszönhetően a klasszicista és copf jellegzetességek eltűntek az épületről, modern külsőt kölcsönözve a templomnak.
Két emberöltőt követően a templomot ismét komoly veszély fenyegette. Az 1960-as évek városfejlesztő koncepciójába nehezen fért bele a kis templom jelenléte. Amikor megfogalmazták, hogy a város szocialista központját a Cserháton és a régi Vásárállás területén alakítják ki, az is a tervek között szerepelt, hogy az evangélikus egyház templomostul kerüljön ki erről a területről. A templom a lakosság tiltakozásának köszönhetően megmaradt, de az egyház többi épületét lebontották. A lelkészlakást és hivatalt időlegesen az Újtelepen az Arany János u. 20. sz. alatt helyezték el és csak a rendszerváltás után sikerült megvalósítani az egyházközség azon törekvését, hogy az épületei ismét a temploma közelében legyenek.