Kálvária (Szent Iván) kápolna

A Tata határában lévő egykori Márványhegyen épült a középkorban a Szent Ivánról (vagyis Keresztelő Szent Jánosról) elnevezett plébániatemplom. A dombot innentől kezdve gyakran emlegetik Szentivánhegyként, a területen a középkor folyamán létrejövő új község is ezt a nevet kapta. A település aztán Tatába olvad, és a török időkben a Szent Iván templomban szervezik meg a tatai plébániát, mivel a korábbi plébániatemplom az újonnan szerveződő református gyülekezet használatába kerül. Mikor aztán ez visszakerült a katolikus egyházhoz, a két templomban felváltva tartották meg a vasárnapi és ünnepnapi istentiszteleteket. 1727-ben az Esterházy család birtokába jut a terület. A város templomai – így a Szent Iván templom is – rossz állapotban vannak, befogadóképességük sem elegendő a háborúk végeztével (török háborúk, Rákóczi-szabadságharc), illetve a betelepítések hatására megugró népességszámhoz képest. Az uradalom új templomok építésébe kezd. A Szent Iván templom hajóját 1754-ben elbontják, azonban a szentélyt kápolnává alakítják, valószínűleg Franz Anton Pilgram vezetésével. A Szentivánhegyen később Kálvária szoborcsoportot állítottak, ami olyan meghatározó részévé lett a tájnak, hogy a dombot és a kápolnát ma Kálvária-dombnak és Kálvária kápolnának nevezik. A kápolna falképeit Johan Peter Bader készítette 1755-ben, 1908-ban végezte el ennek felújítását Muhits Sándor és Stiaszny Aladár. A kápolna sérüléseket szenvedett a második világháborúban, a falképek elpusztultak. Ezek restaurálást jelenleg a Fellner Jakab Kulturális Közhasznú Alapítvány végzi.