Református templom és gyülekezet Veszprémben a Jeruzsálemhegyen

Veszprém egykor virágzó protestáns gyülekezetének alapítását az egyháztörténet az1560-as évekre teszi, amikor végvár volt Veszprém és a végvári katonák között gyorsan terjedt a reformáció, sőt maguk is buzgó terjesztőik voltak. Veszprémnek a reformációban betöltött fontos szerepére utal, hogy a város Dunántúl egyik püspöki székhelye lett, lelkésze Pathai István már 1614-ben részletes anyakönyvet vezetett és 1620-as évek végére felépítették a Várban második templomukat. Megpróbáltatásaik a gyászévtized (1671-1681) alatt kezdődtek, amikor a Wesselényi-összeesküvésben való részvétel vádjával 1674-ben a Pozsonyban székelő rendkívüli törvényszék elé idézték és felelősségre vonták a protestáns prédikátorokat, többek között Bátorkeszi István veszprémi lelkészt, akit többekkel együtt gályarabságra ítéltek. A városban maradt és hitüket megtartó református családok a Vár alatt és a szemközti magaslaton, a Jeruzsálemhegyen próbálták életterüket megtalálni.
A sok nehézség elhárítása után a templom fundamentumát 1784. április 27-én rakták le és még azon a télen tető került az épületre. Az első igehirdetőjük a Fehérvár-Csurgóról megválasztott Kocsi Horváth Sámuel (1783-1806) lelkész volt.
A protestáns templom – a katolikustól eltérően – nem Isten lakhelye, hanem az Istennel való találkozásnak, a gyülekezet együttlétének, vallásgyakorlásának a helye. A templomtér csak használata révén, az istentisztelet idejére válik szent térré, a „szentek közösségének” gyülekezőterévé, ahol az evangélium szerint Isten is jelen van, ha az ő nevében ketten vagy hárman összejönnek (Mt. 18,20). Ezért a veszprémi református templom az egyházi szertartásokon kívül más jelentős eseménynek is helyet adott. A gyülekezet megválasztott tisztségviselői és presbiterei itt tették le a hivatali esküt, emléktábla-avatásokra, iskolai ünnepélyre, emlékünnepélyekre, olykor közgyűlésre is kitárta kapuját a templom. A református templomok liturgikus-szakrális terének legfontosabb berendezési tárgyai a szószék és az úrasztala. A szószéknek központi, kiemelkedő helye van, mintegy jelképezve az istentisztelet középpontjában lévő igehirdetést. A feljegyzések szerint a veszprémi templom szószéke, keresztelő kútja és Mózes-széke 1869-ben készült fából klasszicista stílusban. A régi fából készült Úrasztal helyére 1882-ben a szürke márványból faragott Úrasztala került, amely Paál Dénes presbiter, megyei főmérnök ajándéka. A veszprémi gyülekezetnek értékes klenódiumai vannak, 15-16. századból kelyhek, úrasztali terítők.
A református gyülekezet épületeit az 1870-es évekig, mint egy védőbástya református céhmesterek (asztalosok és csizmadiák) házai vették körül. Az 1848-ban készült céh- és népösszeírás, majd az 1856-ban felvett kataszteri felmérés szerint a város 21 asztalos mestere közül 10 református mester a Jeruzsálemhegyen, a templom közvetlen közelében élt és dolgozott. Még nagyobb számban csoportosultak egyházi épületeik körül a református csizmadiamesterek. A Szarvas utcában nyolc, a Festő és Templom utcában négy-négy mester dolgozott és őrködtek a református közösség fizikai és lelki biztonságáért. A 20. század elejére szinte teljesen kicserélődött a templom körül élő református iparosmesterek köre, mára kisebbségbe szorultak a reformátusok a Jeruzsálemhegyen.