A leghíresebb belvárosi épület, a 16. században épült reneszánsz stílusban. Az eredetileg földszintes épületre az 1560-as években húztak emeletet. A földszinten valaha üzletek működtek, az emeleti helységekben lakások voltak. Az épület a nevét az Észak-Itáliából származó technikáról kapta, melyet a homlokzatán alkalmaztak. Ennek lényege, hogy a falra két vakolatréteget visznek fel, majd az egyiket az előre meghatározott minta szerint eltávolítják.
A homlokzat latin nyelvű felirata a 17. századból származik, a szöveg idézet Pál apostol rómaiaknak írott leveléből. Fordítása: „Annak okáért tehát nem azé, a ki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené 1668”. Ez volt I. Rákóczi György erdélyi fejedelem jelmondata, fiának szánt intelmeit zárta ezzel az idézettel.
Az épületet többször felújították, a restaurálási munkálatok során került elő egy késő reneszánsz kori mennyezetfreskó, amely a kutatók szerint a 17. században készült. Témája szegény Lázár és a gazdag ember vacsorája.
A ház tulajdonosai a 18. század elejétől ismertek. 1711-ben Salamon István sebész, kőszegi lakos vette meg az ingatlant, majd bő ötven évvel később, 1765-ben továbbadta a szintén kirurgus foglalkozást űző Haasz Mátyásnak.
A házat ezután szintén sebész birtokolta, Anton Baumann beházasodott a Haasz családba. A férj halála után újra Haasz Anna – immár özvegyként – szerepelt adófizetőként, majd néhány éven keresztül a fia szerepelt a jegyzéken. Annak ellenére, hogy bizonyos vagyonnal rendelkeztek, a házba lakókat kellett fogadniuk, főleg iparosokat. Akadt köztük üveges, festő, kosárfonó, ólomöntő, fuvaros, szabó, cipész, divatárus és napszámos is. A leghíresebb tulajdonosa a 19. században Schlamatinger András volt, aki 1828-ban végzett jogot. Eleinte Kőszegen a Dunántúli Kerületi Tábla ügyvédjeként működött, később a helyi közéletbe is bekapcsolódott, 1833-ban polgárjogot szerzett, 1835-ben helyettes városi ügyész, és a választóközség jegyzője. 1843-ban tanácsossá választották, 1846-ban a helyi polgárőrség őrnagyává nevezték ki. Volt a város ideiglenesen kinevezett polgármestere, később a polgármesterség mellett a Kőszegi Járás közigazgatási szolgabírájává nevezték ki. 1861-től főszolgabíróként, majd alispánként teljesített szolgálatot. Polgári származású létére 1864-ben fél évig a megye kormányzója volt, jutalmul királyi tanácsosi címet kapott. 1867-ben nyugdíjazták, ezután a Kőszegi Takarékpénztár igazgatósági tagja, majd 1874 és 1878 között elnöke lett.
Schlamatinger András 1874-ben eladta a házat, az 1. világháborút követő infláció és az 1929-es gazdaság válság következtében árverésre került az ingatlan. Ekkor a Kőszegi Takarékpénztár vásárolta meg, és maradt tulajdonában egészen az államosításig (1949). 1948-ban ötfős, ideiglenes rendőrőrsöt helyeztek el benne.
Az épület jelenleg a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete könyvtáraként és kutatóhelyeként működik.
