A Szentbenedekhegy alatti, a várból jól látható romos, gótikus zárdatemplom-maradvány Veszprémnek ma is legépebb Árpád-kori műemléke. A Domonkos-rend magyarországi megtelepítése Boldog Pál nevéhez fűződik, aki 1217-ben négy társával Magyarországra jött, és először Győrött, utána Veszprémben, majd Székesfehérvárott prédikált és toborozott rendtagokat. Katalin a diákok, tudósok és szövőnők védnöke.
A középkori magyar művelődésnek kimagasló jelentőségű forrása volt a veszprémi Alexandriai Szent Katalinról elnevezett kolostor, Árpád-házi Szent Margit gyermekéve. Érdemes elolvasni Margit 1271-ben megindult szentté avatási perének anyagát, amelyet Gutheil Jenő kanonok, városunk Árpád-kori történetének tudós kutatója fordított le és adott közre, de Kodolányi János Boldog Margit című pompás regénye is hiteles képet fest a kolostor mindennapi életéről. A per során kihallgatott 110 tanú egy része együtt élt, tanult Margittal Veszprémben. Vallomásaik szerint a következőképpen alakult a domonkos apácák napirendje: Éjszakai álmukat éjjel két órakor szakította meg a csengettyűszó, amely zsolozsmára hívott. Három óra körül végeztek, és mentek vissza a hálóterembe. Reggel hat órakor a prímát mondták el a templomban, utána a káptalanterembe mentek, ahol meghallgatták a perjelnő intelmeit. Az ott megvallott mulasztásokért a főnöknő büntetéseket szabott ki: imák mondása, böjt, ostorozás. A káptalan után a templomba mentek az első misére, ahol évente tizenötször áldozhattak a nővérek. Ezután elszéledt a nővérsereg, mindenki a maga munkájára: zárda, templom takarítása, konyhai munka, betegápolás … Kilenc órakor a zsolozsma tertiáját végezték, majd utána következett az énekes konventmise. Tizenkét órakor karban sextát mondtak, majd az ebédlőterembe vonultak. Ebédjük főzelék, hal, rák és tésztafélékből állt. Húst csak a betegek ehettek. Étkezés alatt az evangéliumokból vagy a szentek életéből olvastak fel. Ebéd után beszélgethettek, mert egyébként a munka is hangtalanul történt. Ezt követően ki-ki a munkahelyére vonult, konyhába, a munkaterembe, ahol a zárdai varrás és a templomi ruhák készítése foglalta el a nővéreket. A délutáni munkát a zsolozsma két utolsó részének elmondása zárta le. A vesperást hat óra tájban mondták, a completoriumot besötétedés előtt, miután elköltötték szerény vacsorájukat, ami kenyérből és vízből állt. Amikor végeztek pihenőre tértek.
A templomról utoljára 1521-ben történt említés. Az egyre erősödő török veszély miatt az apácák, a zárda értékeivel együtt az 1540-es évek elején elköltöztek Veszprémből.
Az egykori kolostor épületegyütteséből ma már csak a kolostor templomának romjai láthatók. Az egyhajós kelet-nyugati tájolású templom első építésekor egyenes szentélyzáródású volt. Bejárata a nyugati oldalon nyílott. A 15. század végén a hajóhoz, azzal azonos szélességű, a nyolcszög öt oldalával záródó szentélyt toldottak, amit kívülről támpillérekkel támasztottak meg. Az új szentély mellé északról új sekrestyét is építettek. A gótikus szentélyt hálóboltozat fedte. A szentélyben lévő főoltáron kívül, a hajóban négy mellékoltár állt, kettő a diadalív nyugati oldalán, kettő pedig a hajó közepe táján. A szerzetesi életről tudnunk kell, hogy a kolostori templomokban az apácák a szentélyben tartózkodhattak, a nép pedig tőlük elzárva, csak a hajóban. Ez az oka annak, hogy a hajó és a szentély azonos nagyságú.
A templom régi falaiból a 15. században meghosszabbított szentély északi és keleti fala, a sekrestye nyugati indítása, a déli templomfal melletti kerengőfolyosó, valamint a hajó és a nyugati bejárat lépcsői láthatók.
A kolostor templomában 1936-ban Rhé Gyula veszprémi múzeumigazgató, 1966-ban Dax Margit régész végzett kisebb kutatást.
Irodalom: GUTHEIL Jenő: Az Árpád-kori Veszprém. Veszprém, 1977. – KRALOVÁNSZKY Alán: Újabb adatok Veszprém és Székesfehérvár településtörténetéhez. = Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei, 17. Veszprém, 1985.