Tatai zsidóság

Tatán a középkortól kezdve élt zsidó közösség. 1490-ben Corvin János kiűzette a város zsidó lakosságát, amely csak halála után települhetett vissza. A vidék török háborúk utáni elnéptelenedése után javarészt cseh-morva származású zsidó letelepülők érkeztek. A közösség ma is látható zsinagógája Fellner Jakab tervei alapján készült el, mai formáját 1861-ben nyerte el, amikor Wechselmann Ignác tervei alapján átépítették. A 19. század közepén hozták létre a zsidó elemi iskolát, melynek első vezetője Lederer Ábrahám, az izrealita tanítóképző intézet későbbi igazgatója lett. A hitközség temetőt is üzemeltetett, mely a mai napig látogatható. A legkorábbi ismert sír 1740-ből származik. A század második felében a hitközség a neológ irányzat mellett foglalt állást. A zsidó lakosok fontos szerepet játszottak a gazdasági életben, erre bizonyíték a Leopold Sándor által alapított bőrgyár, Pollák Sándor által alapított szőnyeggyár, vagy a herendi porcelángyár alapítója, Farkasházy Fischer Mór munkássága. A zsidó polgárok a civil egyesületi életben is jelen voltak. Létrehozták az Izraelita Jótékony Nőegyletet, illetve a Krajcár Egylet nevű iskolai segélyező egyesületet, de a város egyéb egyesületeiben is szerepet vállaltak. A második világháború során előbb munkaszolgálatra hívták be a zsidó férfiak jelentős részét, majd 1944-ben gettókba zárták a városban a zsidó lakosokat. Júniusban átszállították őket Komáromba, ahonnan Auschwitzba vitték őket. A tragikus események után a városban nem maradt számottevő zsidó lakosság.