Szőlő Jövésnek Ünnepe
A kőszegi Szőlő Jövésnek szokása egy sok évszázados hagyomány, melyet minden évben Szent György napon, április 24-én tartanak.
A kőszegi Szőlő Jövésnek szokása egy sok évszázados hagyomány, melyet minden évben Szent György napon, április 24-én tartanak.
Zalaegerszeg mai közigazgatási területén összesen tizenegy templom található: egy evangélikus, egy református és kilenc római katolikus. A belvárosban egy katolikus templomra bukkanhatunk, a többit a Zalaegerszeg egyéb városrészeiben kereshetjük fel – bejárásukhoz kerékpár, tömegközlekedési eszköz vagy autó ajánlott. Javasolt útvonal: Csácsbozsok – Botfa – Zalabesenyő – belváros – Ola – Andráshida – Kertváros – Bazita.
A városlakók által jól ismert Chernel vagy Festetics palota.Festetics Imre a természet genetikai törvényeinek első felismerője, Kőszeg polgára, aki tudományos teljesítményével a világ élvonalába tartozott.
Zalaegerszeg mai közigazgatási területén összesen tizenegy templom található: egy evangélikus, egy református és kilenc római katolikus. A belvárosban egy katolikus templomra bukkanhatunk, a többit a Zalaegerszeg egyéb városrészeiben kereshetjük fel – bejárásukhoz kerékpár, tömegközlekedési eszköz vagy autó ajánlott. Javasolt útvonal: Csácsbozsok – Botfa – Zalabesenyő – belváros – Ola – Andráshida – Kertváros – Bazita.
A kőszegi városháza legrégebbi szárnya a 15. században már állt, a többször bővített épület még mai is hivatalként működik, ezzel az ország legrégibb ilyen funkciót ellátó épülete.
A legátfogóbb balatoni gyűjtemény élményközpontú és interaktív tárlattal mindenről, ami Balaton: természet, élővilág, történelem, néprajz, fürdőkultúra, hajózás.
A kőszegi Arany Strucc Szálloda az ország legrégibb vendégfogadója, amely már a 16. század végén is működött és ma is ugyanezt a funkciót látja el.
A keszthelyi Szigetfürdő a Balaton egyetlen épségben megmaradt és korabeli állapotának megfelelően helyreállított fürdőépülete.
Fenékpusztán római kori erőd maradványai, az egykori Festetics-ménesközpont, illetve egyik legjelentősebb madárgyűrűző és vonulás kutató állomásunk található.
Hazánk legidősebb és leghosszabb kettős feketefenyő fasora a Festetics II Tasziló által ültettetett a 6 km hosszú védett Fenyves allé.