
Evangélikus templom
Az egyik legszebb evangélikus templom a régióban, mely szoros egységet képez a később épített konventházzal, lelkészlakással, evangélikus leánynevelő- és líceummal, elemi iskolával és harangtoronnyal.

Az egyik legszebb evangélikus templom a régióban, mely szoros egységet képez a később épített konventházzal, lelkészlakással, evangélikus leánynevelő- és líceummal, elemi iskolával és harangtoronnyal.

A zsinagóga 1856-ban épült romantikus stílusban. A kőszegi zsidó hitközség 1859-ben vette használatba.

A veszprémvölgyi görög apácák kolostorának romja Veszprém legrégebbi ismert épületegyüttese. A kolostort, Magyarország egyik legkorábbi női zárdáját az első ezredforduló táján (1018-ban) Szent István alapította fia, Szent Imre királyfi bizánci felesége kíséretében érkező bazilissza (görög ortodox) apácák számára.
A hagyomány szerint itt készült az a miseruha 1031-ben, amelyet később a magyar koronázási palásttá alakítottak át és a legutolsó koronázásig folyamatosan használtak.

Ha Zalaegerszeg nagybetűs templomáról beszélünk, a többségnek a Mária Magdolna Plébániatemplom jut az eszébe. Nincs is ezen csodálkoznivaló. Legnagyobb és talán legidősebb temploma Zalaegerszegnek.

Ugyan Olának a 18. század közepe óta van kápolnája (Szent Anna kápolna), nagytemplom avatására mégis 1927-ig várni kellett az ottani lakosoknak. Az építkezés 1925-ben kezdődött Mindszenty (születési nevén: Pehm) József kezdeményezésére.

Ugyan nem ismeretes az építés pontos dátuma, annyi azonban bizonyos, hogy az andráshidai templom egyike a város legrégebbi épített örökségeinek.

A II. világháborút követő időszak nem arról volt nevezetes, hogy előtérbe helyezte volna a vallást, ennek megfelelően nem is épült új templom Zalaegerszegen – bár lett volna rá igény, főleg a formálódó, épülő kertvárosi városrészben, amely az 1980-as években már 15 ezer lakossal bírt. Az első elképzeléseket követően majd’ negyed évszázadnak kellett eltelnie, hogy megépülhessen a városrész modern temploma, melyet Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szíve tiszteletére és Mindszenty József emlékére szenteltek fel 2004 novemberében.

Bazita városrész szívében, jóval a TV-tornyon túl várja a hívőket az 1890-ben épített Avilai Szent Teréz templom, amelyet az 1940-es és ’50-es években is bővítettek. Ezen időszakot követően is gondot fordítottak rá: a kívül-belül megújult templomot 2016 januárjában áldotta meg a megyéspüspök.

Kőszeg emblematikus épülete 1932-ben épült meg az 1532–es török ostromban és az I. világháborúban elesett kőszegiek emlékére. Az ország negyedik legnagyobb hősi emlékműve.

A Pestis oszlop a Jézus Szíve-templom előtt található köztéri szoborkompozíció, az 1710-es években épült a pusztító pestisjárványtól való megszabadulás emléke.