Néz körül a téren!

Festetics György ülőszobra

Van, aki abban a megtiszteltetésben részesült, hogy két szobra is megtalálható Keszthely gyönyörű belvárosában. Festetics György ülőszobra Keszthely városközpontjába a Fő téren található.

Festetics György, a város egyik legfontosabb történelmi alakja. Ő alapította 1797-ben a Georgikon Egyetemet, a gimnáziumot ötosztályossá emeltette, 1799–1801 között a Festetics Kastélyhoz új szárnyat építtetett, illetve a Helikon Könyvtár, Magyarország legnagyobb és egyetlen épen maradt magánkönyvtára is a nevéhez fűződik.

ÉrdekességTudtad? A Fő téren található szökőkút az egykori végvárat körülvevő vizesárkot szimbolizálja.

Farkas Ferenc szobrászművész műalkotását 2005-ben avatták fel, a gróf születésének 250. évfordulója alkalmából. A kör-alakú tér és a talpazat is a kompozíció szerves részét képezi. A grófot korhű öltözetben, ülőhelyzetben megjelenítő bronzszobor hamar a város és a turisták kedvence lett.

Szentháromság szobor

A Fő tér nyugati részén található a belváros legrégibb köztéri alkotása, a Festetics Pál által 1770-ben állított, barokk stílusú Szentháromság szobor.

Ha közelről szemléljük, a háromszögletű talpazaton felfedezhetjük Szent Flórián, Szent Sebestyén, és Szent Rókus, és egy kis angyal szobrát. Innen indul ki a magas, korinthoszi oszlop, melynek tetején a Szentháromság szoborcsoport látható.

ÉrdekességSzent Rókushoz a pestisből való gyógyulás reményében imádkoztak, Szent Sebestyénhez más járványok esetén, Szent Flóriánhoz pedig árvíz, tűzvész esetén mondtak el egy-egy fohászt.

A műalkotás a belváros megújításával került eredeti helyére – egy időben volt ugyanis a Balaton Színház előtt is.

Keszthelyi Vajda János Gimnázium

A Fő téren áll a 250 éves Vajda János Gimnázium is, melynek elődjét 1772-ben gróf Festetics Pál alapította. Az oktatási intézmény 3 évfolyamos gimnáziumként kezdte meg működését, 1808-ban a premontrei rend vezetése alá került. 1890-től 8 osztályos főgimnáziumként működött, a felújított épületet 1892-ben avatták fel.

ÉrdekességMég többet szeretnél tudni Keszthely múltjáról? Akkor a KESZTHELYI TÖRTÉNETEK című könyvet neked írták, szerezd be a sétáló utcai Tourinform irodában!

A Gimnázium bejárati ajtaja fölött különleges óra látható. Reggel 8-kor és 12-kor a ,,Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok”- Bartók Béla által Keszthelyen gyűjtött magyar népdal, este 18 órakor az “Adjon Isten jó éjszakát” című népdal hallható.

Vélemény, hozzászólás?