Ambrózy-ház az egyik legrégibb, középkori eredetű belvárosi lakóépület, feltehetően több ház egyesítése eredményeként készült a 16. században, sgraffitós díszítése is ebből az időből származik. Az 1710-es tűzvész utáni években, amikor a városháza használhatatlan volt, itt ülésezett a városi tanács. Nevét Ambrózy Sámuel evangélikus kereskedőről és szenátorról kapta, a 18. század közepétől évtizedekig a Mecséry család birtokolta a házat.
A rendház barokk stílusban épült 1677-80-ban Pietro Orsolini iáliai mester tervei alapján. A Dunántúl leghíresebb gimnáziumának és a hozzá tartozó kollégiumnak adott otthont. A jezsuita, majd ennek feloszlatása után a piarista, illetve az államosításig a bencés rend felügyelete alatt folyt a tanítás.
Egyemeletes, barokk stílusú lakóház, 1700 körül épült, mint környezetében a legtöbb, Kőszeg arculatát ma is meghatározó épület. A város kiemelt, központi területén helyezkedik el, az északi és déli városrészt összekötő út mentén, a Szent Jakab és Szent Imre templomokkal, illetve a rendházzal szemben, kb. száz méter távolságra a városházától.
A Bálház épületegyüttesének teljes kiépítésére 1795-benkerült sor barokk stílusban. Ekkor alakították tánc- és színházteremmé, illetve vendéglátóhellyé. A város kulturális életének jelentős része itt zajlott, zenei, színházi, majd a 20. században mozielőadásokat tartottak itt. Leghíresebb előadója Liszt Ferenc volt, aki 1846 szeptemberében koncertezett a Bálházban.
A kút 1766-ban készült egy korábbi kút helyén copf stílusban, 1818-24 között klasszicista stílusban építették át. A Hangzó Városkút az iASK Collegium Sonorum zenei műhelyében kifejlesztett „Hangzó Város” kreatív kisvárosi zenei fejlesztő program első megvalósuló műtárgya: egy mechanikus zenegép a város történelmi főterén.
A veszprémvölgyi görög apácák kolostorának romja Veszprém legrégebbi ismert épületegyüttese. A kolostort, Magyarország egyik legkorábbi női zárdáját az első ezredforduló táján (1018-ban) Szent István alapította fia, Szent Imre királyfi bizánci felesége kíséretében érkező bazilissza (görög ortodox) apácák számára. A hagyomány szerint itt készült az a miseruha 1031-ben, amelyet később a magyar koronázási palásttá alakítottak át és a legutolsó koronázásig folyamatosan használtak.
Ménkűfogós háznak nevezték a veszprémiek a Kossuth utca 7. szám alatti egyemeletes, bádogtetős épületet, amely arányos, klasszicista formájával az utca egyik legszebb lakóépülete. Ez a ház több jelentős veszprémi tudós s művész kibocsátó fészke volt, többek között Simonyi (Steiner) Zsigmond (Veszprém, 1853.01.01. - Budapest, 1919.11.22.) egyetemi tanár, nyelvtudós, az MTA tagja; Cholnoky Viktor (Veszprém, 1868.12.23. - Budapest, 1912.06.05.) író, újságíró, műfordító és testvére Cholnoky Jenő (Veszprém, 1870.07.23. - Budapest, 1950.07.05.) földrajztudós, író, egyetemi tanár, az MTA tagja.
A Kecskehegyet délről a Toborzó utca határolja, amely az Anna (ma Ranolder) térről délnyugatra visz fel a Belső-Püspökkert északnyugati szögletéhez. Az utca háztulajdonosai az 19. század végéig többségében a veszprémi püspökséghez kötődő személyek vagy alkalmazottak voltak. A püspöki jószágkormányzóság, majd az irgalmasok Ranolder Intézete mellett (ma 11-13. szám) a 19. század közepén Szente Jakab gyógyszerész lakott, akinek felesége Kopácsy Terézia a püspök rokonságához tartozott. Később ebben a házban élt ifj. Cholnoky Ferenc kórházigazgató, Hornig Károly püspök és a kanonokok orvosa. A Cholnoky család nagy családi találkozóinak, összejövetelek színtere volt ez a gyönyörű, tágas udvarú ház, az irgalmas nővérek Ranolder Intézetének kertszomszédjában.
A Jeruzsálemhegy déli lejtőjén, a Kecskehegyen lakott egymással szinte karnyújtásnyi távolságra az orvos nagyapa id. Cholnoky Ferenc és három gyermeke az elsőszülött fiú László, Cholnoky Jenő apja, a tehetséges ügyvéd. Tőle alig pár száz méterre északra lánytestvére Ilona, Berky Károly törvényszéki bíró felesége és tőle délre a fiatalabb öccse Ferenc, a később kórházigazgató, Hornig püspök orvosa. Sajátos táji és építészeti együttes volt ez a háromszögletű területét, amelyet a Toborzó, Bem és Dózsa György utca határol. Nagy szintkülönbség (közel 20 méter) van a terület Dózsa György utcai felső platója és az Anna térre lefutó alsó része között. A völgybe nyúló háromszögében napjainkig megőrződtek a középkori „váralja” szűk utcácskái, ahol az épületek elhelyezkedése nélkülözi a szabályosságot, gyakran csak a belső közökön keresztül közelíthetőek meg a házak. A látszólagos rendezetlenség azonban sajátos, környezetre érzékeny belső logikát mutat. Az épületek helykiválasztását leginkább a környezeti-domborzati adottságok határozták meg. A meredek utcák által közrezárt területen majd minden háznak volt belső kertje, ahol a márga és lősz-talajnak köszönhetően a Jeruzsálemhegyen megszokottnál dúsabban nőtt a növényzet. Öreg tiszafák és cserek éltek itt a gyümölcsfákkal és kisebb veteményesekkel életközösségben. A zárt házsorok mögött egymáshoz kapcsolódó nyitott, átjárható, belső teraszos kertek tették különlegessé ezt a területet.
A fehér alapon kék, zöld mintás, írókával díszített tatai kerámia stílusa nem kapcsolódik más fazekas-központ stílusához, az országban egyedülálló.
